KRISZTUS SZERETETE EGYHÁZ ISTEN FIAINAK GYÜLEKEZETE KECSKEMÉT

Csontkinövés meggyógyult


Tanúbizonyságok - A csontkinövés meggyógyult A sok talpaló munka miatt sarokcsont kinövésem lett. Úgy mászkáltam évekig szinte lábujjhegyen, mint aki tűkön jár: nem bírtam a sarkamra ráállni.
Az orvosi diagnózis: MK Calcaneus talpi felszínén 2mm-es exostosis látható. Ez 2003.08.11-i lelet.
2005 tavaszán születtem újjá családommal Kecskeméten. Ekkoriban ellátogattunk Kunadacsra is, ahol Veszelszki Gábor pásztorolt. Ott megkaptam a gyógyulásomat az Úr Jézus Krisztustól. Azóta semmi bajom a lábammal.

Fontosnak tartom még megírni, hogy én nagyon ideges ember voltam. Még az ideggondozóba is járnom kellett, de gyógyszert nem fogadtam el. Mióta az Úrral vagyok, teljesen megnyugodtam. Megváltozott az egész családi életem! Békesség, nyugalom és szeretet tölti be az egész életünket, telis-tele örömökkel. A kecskeméti gyülekezetbe rendszeresen járunk, azóta meggyógyult a bal vállam, a jobb könyököm. Dicsőség az Úr Jézus Krisztusnak, hogy nem hagyott elveszni, felemelt, folyamatosan gyógyulás, áldás van a családunk életében. Ezért nagyon hálás a szívem!


Kövecses Antalné, Kerekegyháza




« VISSZALÉPÉS: tanúbizonyságok

IstenFiai.hu | Oldaltérkép