KRISZTUS SZERETETE EGYHÁZ ISTEN FIAINAK GYÜLEKEZETE KECSKEMÉT

Az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz


Ferenc pápa: Az az érzésem, hogy a pápaságom rövid lesz
Forrás: MTI | 2015. 03. 13. 16:13:25
  
Pápasága esetleges időtartamáról beszélt Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet pápasága második évfordulóján a Televisa mexikói televíziócsatornának adott - jelentette a Vatikáni Rádió.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: "az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz: négy vagy öt év. Nem tudom. Vagy kettő-három. Hát, kettő már eltelt". Hozzátette: úgy gondolja, nem áll már elegendő idő rendelkezésére.

Az egyházfő bátor döntésnek nevezte elődje, XVI. Benedek elhatározását, aki előrehaladott korára és meggyengült erejére hivatkozva 2013. február 28-án lemondott. Az idén 78 éves Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pápaságról való lemondás lehetőségét saját maga esetében nem mérlegeli.

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa számos témában nyilatkozott a Televisa riporterének. Az interjúnak a Vatikáni Rádió honlapján közölt összefoglalója szerint elmondta, hogy Argentínába kivándorolt olaszok leszármazottjaként nem tudja nem észrevenni a világot sújtó bajokat és igazságtalanságokat.

Az egyház hibái között azt említette, hogy az egyház "túlzottan klerikális" és nem képes megszólítani a laikusokat. A tavaly októberben a családról rendezett püspöki szinódussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a szinódust "túlzott elvárások" kísérték olyan összetett témákban, mint az elváltak áldoztatása vagy az azonos neműek párkapcsolata.

Ferenc pápa azt is elárulta: leginkább az hiányzik neki, hogy észrevétlenül kiszökhessen egy pizzáért.




« VISSZALÉPÉS: aktuális

IstenFiai.hu | Oldaltérkép