Most már jöhet a 12. imám

Az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris programjával szemben az Obama-kormány katasztrofális kapitulációját bírálók közül senki sem fejezte ki ennek lehetséges jövőbeni következményeit olyan élesen, mint Naftali Bennett izraeli gazdaságügyi miniszter: „Ma reggel egy új valóságra ébredtünk.… Egy olyan valóságra, amelyben egy rossz megállapodás kötettett Iránnal. Egy nagyon rossz megállapodás. Ha az elkövetkezendő 5 évben New Yorkban vagy Madridban egy böröndbe rejtett nukleáris szerkezet felrobban, akkor az a mai megállapodás miatt történt.”
Ha mindez megtörténik, annak más okai is lesznek. Mégpedig a síiták azon hite, hogy a 12. imám vissza fog térni. Az iszlám hagyomány szerint, a szunnita többség és a síita Ali ( Ali csoportja, pártja) közötti nézeteltérés Mohamed 632-ben bekövetkezett halála után kezdődött. Mivel a próféta nem jelölt ki utódot a muszlim közösség politikai, spirituális és katonai vezetésére, ezért a szunniták úgy vélték, hogy erre a feladatra a közösségből az arra legmegfelelőbb személyt kell kiválasztani. Az éppen alakulóban levő Ali csoportja azonban másképp gondolta. Azt állították, hogy Mohamed vejét és egyik legelső követőjét, Ali ibn Abi Tálibot jelölte ki utódjának, és hogy Mohamed utódjának a próféta hozzátartozói közül kell kikerülnie.
Mi több, ennek az utódnak nem csak hogy meg kell felelnie az említett elvárásoknak, de valamennyire rendelkeznie kell Mohamed profetikus szellemével, a vitatott kérdések esetén pedig tévedhetetlenséggel. Végül 656-ban Ali-t választották negyedik kalifának. Azonban néhány évvel később, 661-ben meggyilkolták. Hasszánt, Ali legidősebb fiát (és a sííták részéről örökösét) Muávija szunnita kalifa utasítására 670-ben gyilkolták meg. A sunnita-sííta kettészakadás akkor vált véglegessé, amikor 680-ban a kerbelai csatában Ali fiatalabb fiát, Husszeint is megölték.
Így a sííta irányzat kudarcok közepette jött létre és ez lett a síita történelem és vallásosság folyamatos megkülönböztető jegye. Husszein lefejezését követően a sííták folytatták az imámok hagyományos módon történő megválasztását. Válaszul a szunnita kalifa utasítására az elkövetkező 200 évben minden vezetőt megmérgeztek. Az Iráni Iszlám Köztársaság hivatalos vallása, a tizenkettes síita hagyomány szerint a 12. imámnak – egy öt éves fiúnak – rejtélyes és vitatott körülmények között i.sz. 874-ben nyoma veszett, de még ma is életben van. Eltűnését követően négy közvetítőn keresztül kommunikált a világgal, melyek közül az utolsó 941-ben halt meg. Ekkor a 12. imam elhallgatott és belépett a „Nagy Rejtőzködés” időszakába.
A titokzatos figura 941-ben tett utolsó üzenetében azzal a jóslattal vigasztalta követőit, hogy a jövőben újra eljön. Irán őrült mullahjai szerint a visszatérés olyan körülmények között fog megtörténni, amikor a világot eddig még nem látott csapások érik, melyben a legérintettebb országok Amerika és Izrael lesznek.
A 12. imám, Mohammed al-Mahdi  utolsó üzenetében a következőre figyelmeztet: „Az ember szíve már képtelen lesz az együttérzésre. A világ pedig erőszakba és zsarnokságba borul.” Meghagyta, hogy akkor fog eljönni, amikor a muszlimok szenvedése a tetőfokára hágott. Ez egybevág a síita hagyomány Mohamednek tulajdonított jóslatával, mely szerint a 12. imám lesz a „Feltámasztó” és „a világot az erőszak és zsarnokság helyett békével és igazságossággal fogja megtölteni.”
Ez a zsarnokság és erőszak nem egy mellékes része a 12. imám teológiájának, melynek a lényegi eleme a bosszú. A síiták úgy tanítják, hogy a 12. imám akkor fog visszatérni, amikor a muszlimok úgy szenvednek majd az elnyomás miatt, mint még soha. Végül az imám, Jézussal (mint muszlim prófétával) kéz a kézben véget fog vetni az igazhívők szörnyű üldöztetésének, fegyvert ragad az ellenségeikkel szemben és meghódítja, illetve iszlamizálja a világot.
Ez az eszkatológikus bosszúálló fantasy valójában senkit nem érdekelne, ha a vallásos síiták nem igyekeznének a síita hagyomány azon részét megvalósítani, amely szerint a világot „zsarnokságnak és szenvedésnek kell megtöltenie”, mielőtt a 12. imám visszatérhet közéjük.
Olyan kikötés ugyanis nincs, hogy az erőszakért a nem-muzulmánoknak kell felelniük. Az olyan vallási buzgalommal áthatott síiták, mint Khamenei ajatollah és a mögötte álló mollák meggyorsíthatják a 12. imám visszatérését olyan események által, mint például egy Tel Aviv vagy más hitetlen előőrs elleni atomcsapás, tudván, hogy ezzel szinte biztosan válaszcsapást provokálnak ki, amelynek következtében az Iránban élő muszlimoknak eddig nem látott kudarcot és vereséget kellene elszenvedniük. Ez elég lenne ahhoz, hogy a 12. imámot előcsalogassa rejtekéből, ahol állítólag jelenleg tartózkodik. Ez csupán vallásos remény és spekuláció, azonban a pusztulás, ami a próféta újbóli megjelenéséhez vezetne túlságosan is valóságos lenne. Az a két hatalom pedig, amit Irán már régóta csak „Nagy Sátán” – Amerika – és „Kis Sátán” – Izrael – néven emleget lehet az iráni fellépés fő célpontja, ami meggyorsítja a 12. imám eljövetelét.
A becslések szerint, ha Teherán atomcsapást mérne Izraelre, akkor az teljességében elpusztíthatná a zsidó államot és körülbelül 20 millió ember halálához vezetne.
Barack Obama azzal, hogy elfogadta az irániak további nukleáris energia-fejlesztését, csak olajat öntött a tűzre. Minden bizonnyal nincs tisztában, vagy nem törődik azzal, hogy Irán mollái véresen komolyan veszik a 12. imám jóslatait. Annyira komolyan, hogy az egész világot feltennék erre. Obama ezzel a lépésével pedig reményt adott neki.

Forrás: Robert Spencer, FrontPage Magazine